Felvett francia nevén Frédéric-François Chopin, (Żelazowa Wola, 1810. március 1. – Párizs, 1849. október 17.) lengyel zeneszerző és zongoravirtuóz.

Chopin zenei tehetségét nagyon fiatalon felismerték; zsenialitása a gyermek Mozartéhoz (Bach-hoz) mérhető. Hét évesen már két polonézt (g-moll és A-dúr) szerzett. A csodagyerek híre megjelent a varsói lapokban, és a „kis Chopin” a fővárosi arisztokrata szalonok látványossága lett, és számos jótékonysági koncertet is adott.
Első zenetanára a Wojciech Żywny (1756–1842) hegedűművész volt, aki 1816-tól 1822-ig volt mestere, míg a tanítványa túl nem szárnyalta. Chopin tehetségének további fejlesztését Wilhelm Würfel (Václav Wefel), neves zongorista és a Varsói Konzervatórium professzora vette át. 1823 és 1826 között Chopin a varsói líceumba járt, ahol édesapja is tanított. Nyaranta a szünidőt vidéken töltötte iskolai barátainál; ez időben alaposan megismerte és megszerette a lengyel népzenét, amely egyik alapját képezte későbbi műveinek is. 1826 őszétől Chopin zeneelméletet és zeneszerzést kezdett tanulni a Varsói Konzervatóriumban Józef Elsner zeneszerző keze alatt. 1831-ben Bécsbe utazott, majd Párizsban telepedett le, ahol élete javarészét töltötte.
Chopin 1829-ben járt Bécsben először, ahol zongorakoncerteket adott, és kedvező kritikákat kapott. A következő évben visszatért Varsóba, ahol a Nemzeti Színházban március 17-én bemutatta f-moll zongoraversenyét. 1831-ben Chopin örökre elhagyta Lengyelországot, és Párizsban telepedett le. 1835. augusztus 1-én a francia állampolgárságot is megkapta. [1] Hozzákezdett az első scherzókhoz és balladákhoz, valamint etűdjei első kötetéhez. Ezidőtájt kezdődött az életét végigkísérő harca a tuberkulózissal.
Az 1830-as évek eleje és közepe nagyon termékeny korszaka volt. Legtöbb híres műve ekkor készült el, rendszeresen adott koncerteket, amelyekről rajongó kritikák születtek. 1838-ra Chopin ismert alakja lett Párizsnak. Közeli barátja volt az operaszerző Vincenzo Bellini és Eugčne Delacroix, a festő. Barátja volt Hector Berlioz, Liszt Ferenc és Robert Schumann is; Chopin nekik ajánlotta némely művét.
1836-ban Chopin titokban eljegyezte a 17 éves lengyel Maria Wodzińskát, de az eljegyzést később felbontották. Még ez évben Liszt Ferenc kedvesénél, Marie d'Agoult grófnőnél tartott fogadáson Chopin megismerkedett Dudevant bárónéval (azaz Amandine Aurore Lucie Dupinnel), akit leginkább írói álnevén, George Sandként ismerünk. A francia romantikus írókhoz sorolt báróné számos neves személyiséggel (Prosper Merimée, Alfred de Musset, Alexandre Manceau) folytatott szerelmi kalandjáról volt hírhedt.
Chopint eleinte nem vonzotta. „Valami taszít tőle” – írta a családjának. A kapcsolatuk 1847-ben ért véget, amikor Sand azzal gyanúsította meg, hogy viszonya van Solange lányával. Egyesek szerint Chopin az anya és lánya között elmérgesedett viszony miatt lépett ki a kapcsolatukból.
Együttlétük emlékezetesen viharos és nyomorúságos epizódja a Mallorcán töltött 1838–39-es tél, amelyet egy fűtetlen parasztházban, majd az üres és hasonlóan fűtetlen Valdemossa kolostorban vészeltek át. Chopin később gyakran panaszolta, mennyire nehéz volt Párizsból idehozatnia és a hegytetőre felcipelni a zongoráját. E reménytelen hangulatú időszak megjelenik a 24 prelűdjében (Op. 28), amelyeket főleg Mallorcán írt. Az időjárás olyan súlyos hatással volt Chopin egészségére, idült tüdőbajára, hogy kénytelenek voltak visszatérni Párizsba.
Az 1840-es évekre Chopin egészsége gyorsan romlani kezdett, hasztalan utaztak Sanddal távoli helyekre. 1849-re fő művei elkészültek, és a mazurkákra valamint a noktürnökre összpontosított. Utolsó műve egy f-moll mazurka. Tuberkulózisban halt meg 1849. október 17-én. Kívánságára Mozart Requiemje hangzott el a temetésén, amelyen mintegy 3000 ember vett részt. A temetés kényszerűségből két hétig húzódott, míg a Magdolna templom hozzájárult, hogy a Mozart-mű megkövetelte női kórus is felléphessen.
Bár a párizsi Pčre Lachaise Temetőben helyezték végső nyugalomra, szívét és a levelezéseit a varsói Szent Kereszt templom egy oszlopában őrzik.
Chopin zongoramuzsikája egyedülállóan ötvözi különleges ritmusérzékét (különösen a rubato és a kromatikus hajlítások használatát) valamint Johann Sebastian Bach stílusát, továbbá a maga alkotta zongora-technikát. Ezen elegy különösen törékeny melódiát és harmóniát alkot, amelyet masszív és érdekes összhangzat támaszt alá. A zeneszalonokkal megismertette az ír John Field által kitalált noktürn egy magasabb szintre emelt változatát, valamint olyan népszerű tánczenéket, mint a lengyel mazurka vagy a bécsi keringő. Chopin szerzett először balladákat, és önálló darabként scherzókat. A Bach-féle prelűdök továbbfejlesztése is Chopinnek köszönhető.
Chopin több dallama közismertté vált, egyedi és könnyen megjegyezhető melódiájának köszönhetően. Ilyen például a Forradalmi etűd (Op. 10 No. 12) a Perc keringő, és Halottas menet szonáta (Op. 35). Chopin több más dallama, így például a Fantaisie-Impromptu (Op. 66) lassú része, lett népszerű dalok mintája. E darabok intenzív kromatikán és kora operáit (Rossini, Donizetti és különösen Bellini műveit) jellemző dallamíveken nyugszanak. Chopin a zongorájával az emberi énekhangot kelti életre.
Chopin stílusa és tehetsége sokakra volt hatással. Robert Schumann nagy rajongója volt, (bár az elismerés nem volt kölcsönös); dallamokat vett át tőle és Karnevál szvitjének egy tételét is Chopinről nevezte el. Liszt Ferenc, akivel többször tartottak közös koncertet, számos Chopin-darabot dolgozott át szóló zongorára.
Chopin koncerttermekben is fellépett, de leggyakrabban barátainak játszott a szalonokban. Csak élete vége felé húzódott vissza a nyilvános fellépésektől.
Kivétel nélkül, minden művében jelen van a zongora – akár szólóban akár kísérettel.
Chopin zeneszerzői termése főleg szóló zongorára írt darab. Nagyobb arányú művei, a balladák, scherzók, a barcarolle és a szonáták szilárd helyet foglalnak el a repertoárban, úgy mint a rövidebb művek: impromptuk, mazurkák, noktürnök, keringők és polonézek.
Két fontos gyűjteményes műve a 24 prelűd (Op. 28), amely lazán kapcsolódik Bach Wohltemperiertes Klavier-jához, és az Etűdök, amely a zongoristák alapművének tekinthető.
Két zongoraversenye (Op. 11 és 21) ma is gyakran játszott mestermű. Ezeken kívül lengyel szövegre több dalt is írt, valamint zongoratriót és szonátát csellóra és zongorára.
 

Menühöz