Herbert von Karajan
Herbert Ritter von Karajan 1908. április 5-én
született Salzburgban, elhunyt Anifban
1989.július 16-án. Ő volt az egyik
legjelentősebb karmester a 20. században.
Négyéves korában kezdett zongorázni tanulni.
Nyolcéves volt, amikor szülei beíratták a
salzburgi Mozarteumba. Tanulmányait 1929-ben
fejezte be, amikor karmester szakon diplomát
szerzett a bécsi Zeneakadémián. Ugyabban az
évben, január 22-én debütált Salzburgban a
Festspielhausban a Mozarteum zenekarával.
Csajkovszkij V. szimfóniáját, Mozart A-dúr
zongoraversenyét (K. 488) és Richard Strauss Don
Juan című szimfonikus költeményét vezényelte.
1929-ben első karmesternek szerződtette őt az
ulmi városi színház, miután nagy sikert aratott
beugrásával Mozart Figaro házasságának
előadásában. A Salzburgi Fesztiválon 1933-ban
debütált. 1935-ben vezényelt már Bukarestben,
Brüsszelben, Stockholmban, Amsterdamban és
Párizsban.
A Birodalmi Zenei Kamarától Aachenben kap
megbízást, hogy színházi működése körén túl a
város zenei életét is irányítsa és szervezze.
Leszerződteti a legjobb neveket Aachen számára.
Opera előadási színvonalának hamarosan híre
megy. Biztos kézzel választja ki a munkatársait.
Segítségre szüksége volt, mert egy idény
műsorterve hat- nyolc operapremiert, hat dupla
bérleti hangversenyt, nyolc szimfonikus
hangversenyt írt elő. Az előkészítéseket mások
végezték, Karajan csak a főpróbákon jelent meg.
Mindent magához ragad, beleszól a rendezők
munkájába, a próbákon mindent felborít, és
hamarosan meggyőződik arról, hogy ő önmagának a
legjobb rendezője. Aachennek kiható kulturális
kisugárzása lesz. Karajan rövid idő alatt
Aachenen és a német határvidéken kívül is
hírnévre tesz szert. A Salzburgi Fesztiválon
1933-ban debütált. 1935-ben vezényelt már
Bukarestben, Brüsszelben, Stockholmban,
Amsterdamban és Párizsban, miután Németországban
kinevezték a legfiatalabb
Generalmusikdirektornak. 1937-ben mutatkozott be
a Berlini Filharmonikusok élén Beethoven
Fideliójával. 1938-ban, harminc éves korában
Berlinben a Staatsoperban Wagner Trisztán és
Izoldájával ért el igazi világsikert. "A
Karajan-csoda"-ként emlegette őt egy berlini
kritikus, kiemelve zenei érettségét Wagner e
rendkívül igényes művével kapcsolatban,
egyenesen Furtwängler és de Sabata szintjére
emelve az ifjú dirigenst. Ugyanebben az évben
szerződést kötött a Deutsche Gramophonnal, és
több felvételt készített a berlini Staatskapelle
zenekarral, többek között A varázsfuvola
nyitányából. Ez év július 26-án feleségül vette
Elmy Holgerloef operaénekesnőt.
A Staatsoper zenekarral összesen öt lemezt hoz
ki. Karajan lemezpiaci értékét korán felismerték
és alaposan ki is használták. A háború végéig a
Deutsche Grammophon Gesellschafttal huszonhárom
lemezt produkált. Megkapja állami karmesterré
való kinevezését, Karajan ezzel pályára csúcsára
érkezik. A Staatsoperben négy karmester
dolgozik. Victor de Sabata, Werner Egk, Robert
Heger és Karajan, aki az egész repertoárt
vezényli a Mesterdalnokoktól és a Salométól az
Elektráig és a Carmina Buranáig.
Aachen és Berlin között ide-oda utazik, mindkét
helyen sikert arat. 1940 végén Karajant elküldik
a meghódított Franciaországba, hogy képviselje a
német nemzetet, rokonszenvet ébresszen iránta és
bemutassa a német kulturát. Karajan állandó
ingázásai a városok között a házasságába kerül.
1942-ben, a II. világháború csúcspontján vette
feleségül Anna Maria Sauest-et, akinek
nagyszülei izraeliták voltak. 1944-re Karajan
kegyvesztett lett, és Olaszországba menekült
feleségével.
Karmesteri pályafutása a második világháború
után teljesedett ki. 1948-ban vezényelte első
ízben a Bécsi Filharmonikusokat (melynek
1955-től egészen 1989-ig állt az élén), és ebben
az évben kezdett operát rendezni a milánói
Scalában.
1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezető
karmestere, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok
teljhatalmú irányítója, emellett a milanói Scala
vezető karnagya és a New York-i Filharmonikusok
vendégkarmestere volt. 1969-ben létrehozta a
Herbert von Karajan Alapítványt. 1985-ben a
világ első karmestereként vezényelt
istentiszteletet a Vatikánban, két évre rá – már
betegségével küszködve – az újévi koncertet
dirigálta Bécsben.
Sikereinek alapja a tökéletes mesterségbeli
tudás, a fanatikus munkaszeretet és a
tökéletességre való törekvés volt. Könyörtelen
művészi igényessége nem ismert határt sem
önmagával, sem a zenekarral, sem az énekesekkel
szemben. Mindezzel számos súrlódást,
kisebb-nagyobb konfliktust provokált – a
sikersorozatot botrányok kísérték a Scalában,
Salzburgban, Bécsben és a Berlini
Filharmonikusok élén. Ez utóbbi zenekar maradt
tevékenységének középpontjában, de a sorozatos
viták megrontották a muzsikusok és Karajan
kapcsolatát, ezért 1989 áprilisában lemondott
berlini tisztségéről.
Nagyszerű formaérzékkel rendelkező, szuggesztív
egyéniség volt. Operakarmesterként és
koncert-dirigensként egyaránt a 20. század
legkiválóbbjai közé tartozott.
Interpretációjának pontosságáról és
tárgyilagosságáról volt nevezetes, bár élete
vége felé stílusa egyre személyesebbé vált. A
körülötte dúló viharok során nem művészetét,
hanem karakterét bírálták sokan: diktátori
ösztönét, amely nem tűrt ellentmondást, s csak
az alávetettséget viselte el másoktól.
Súlyos gerincműtétje után, hajlottan és
megtörten is a dobogóra állt, az 1987-es bécsi
újévi koncertjén a zenekar talán még éteribben
szólalt meg pálcája intésére. Igazán Wagner
birodalmában érezte otthon magát, de ugyanilyen
átéléssel szólalt meg vezénylésével Beethoven és
Mozart is. Az olasz opera szintén közel állt
hozzá, Verdi, Mascagni és Leoncavallo műveit
felejthetetlenül vezényelte.
Zenei hagyatéka rendkívül gazdag, több száz
lemezt készített, melyek összesen 12 millió
példányban keltek el. Egész sorozatokat,
Beethoven szimfóniáit, Mozart- és
Wagner-operákat ismételt meg, a tökéletességet
hajszolva. Herbert von Karajan neve
elválaszthatatlanul összefonódik Salzburg
városával. Salzburgban született és évtizedeken
át formálója és meghatározója volt a Mozart -
város kulturális életének.
Halála után az utolsó „abszolutista
uralkodónak” nevezték.
1967-ben hívta életre a Salzburgi Húsvéti
Játékokat, amelyet egészen haláláig irányított:
minden év tavaszán új operaprodukciót állított
színpadra a Berlini Filharmonikusok
közreműködésével. Karajan vezetése alatt a
Salzburgi Ünnepi Játékok rendezvénysorozata
egyre nemzetközibbé lett. A korábbi évtizedekben
túlnyomórészt a Wiener Staatsoper (Bécsi Állami
Opera) együttese uralta a fesztivált, Karajan
azonban a világ legkülönbözőbb pontjairól –
Milánótól New Yorkig - híres operák neves
művészeit csábította Salzburgba, ezzel egyfajta
különleges világsztár parádét teremtve. Ez a
külföldi nézők érdeklődését is tovább növelte.
A híres karnagy nemcsak a zenei életre volt
páratlanul intenzív hatással, nagyban
hozzájárult a zenei dokumentáció fejlődéséhez
is. Életének utolsó éveiben óriási érdeklődéssel
és tettvággyal dolgozott fel, tárolt és
dokumentált számtalan zenei remekművet –
többnyire saját művészeti vezetése alatt.
Karajannak nagy jelentősége volt a CD-k
kifejlesztésében. Úttörő szerepet vállalt e
technológia és a formátum népszerűsítésében. A
hagyomány szerint az eredetileg 60 perces
műsoridőre tervezett compact disc-eket 74 percre
bővítették – mindezt azért, hogy a Karajan által
vezényelt Beethoven IX. szimfónia ráférjen egy
lemezre.
Karajan hosszú éveken át élt a Salzburggal
határos Anif nevű kisvárosban, itt található a
sírja is, ahová rajongók tömegei zarándokolnak a
világ minden részéről.

 |