H. von Karajan

 
Herbert von Karajan

Herbert Ritter von Karajan 1908. április 5-én született Salzburgban, elhunyt Anifban 1989.július 16-án. Ő volt az egyik legjelentősebb karmester a 20. században. Négyéves korában kezdett zongorázni tanulni. Nyolcéves volt, amikor szülei beíratták a salzburgi Mozarteumba. Tanulmányait 1929-ben fejezte be, amikor karmester szakon diplomát szerzett a bécsi Zeneakadémián. Ugyabban az évben, január 22-én debütált Salzburgban a Festspielhausban a Mozarteum zenekarával. Csajkovszkij V. szimfóniáját, Mozart A-dúr zongoraversenyét (K. 488) és Richard Strauss Don Juan című szimfonikus költeményét vezényelte.
1929-ben első karmesternek szerződtette őt az ulmi városi színház, miután nagy sikert aratott beugrásával Mozart Figaro házasságának előadásában. A Salzburgi Fesztiválon 1933-ban debütált. 1935-ben vezényelt már Bukarestben, Brüsszelben, Stockholmban, Amsterdamban és Párizsban.
A Birodalmi Zenei Kamarától Aachenben kap megbízást, hogy színházi működése körén túl a város zenei életét is irányítsa és szervezze. Leszerződteti a legjobb neveket Aachen számára. Opera előadási színvonalának hamarosan híre megy. Biztos kézzel választja ki a munkatársait. Segítségre  szüksége volt, mert egy idény műsorterve hat- nyolc operapremiert, hat dupla bérleti hangversenyt, nyolc szimfonikus hangversenyt írt elő. Az előkészítéseket mások végezték, Karajan csak a főpróbákon jelent meg.  Mindent magához ragad, beleszól a rendezők munkájába, a próbákon mindent felborít, és hamarosan meggyőződik arról, hogy ő önmagának a legjobb rendezője. Aachennek kiható kulturális kisugárzása lesz. Karajan rövid idő alatt Aachenen és a német határvidéken kívül is hírnévre tesz szert. A Salzburgi Fesztiválon 1933-ban debütált. 1935-ben vezényelt már Bukarestben, Brüsszelben, Stockholmban, Amsterdamban és Párizsban, miután Németországban kinevezték a legfiatalabb Generalmusikdirektornak. 1937-ben mutatkozott be a Berlini Filharmonikusok élén Beethoven Fideliójával. 1938-ban, harminc éves korában Berlinben a Staatsoperban Wagner Trisztán és Izoldájával ért el igazi világsikert. "A Karajan-csoda"-ként emlegette őt egy berlini kritikus, kiemelve zenei érettségét Wagner e rendkívül igényes művével kapcsolatban, egyenesen Furtwängler és de Sabata szintjére emelve az ifjú dirigenst. Ugyanebben az évben szerződést kötött a Deutsche Gramophonnal, és több felvételt készített a berlini Staatskapelle zenekarral, többek között A varázsfuvola nyitányából. Ez év július 26-án feleségül vette Elmy Holgerloef operaénekesnőt.
A Staatsoper zenekarral összesen öt lemezt hoz ki. Karajan lemezpiaci értékét korán felismerték és alaposan ki is használták. A háború végéig a Deutsche Grammophon Gesellschafttal huszonhárom lemezt produkált. Megkapja állami karmesterré való kinevezését, Karajan ezzel pályára csúcsára érkezik. A Staatsoperben négy karmester dolgozik. Victor de Sabata, Werner Egk, Robert Heger és Karajan, aki az egész repertoárt vezényli a Mesterdalnokoktól és a Salométól az Elektráig és a Carmina Buranáig.
Aachen és Berlin között ide-oda utazik, mindkét helyen sikert arat. 1940 végén Karajant elküldik a meghódított Franciaországba, hogy képviselje a német nemzetet, rokonszenvet ébresszen iránta és bemutassa a német kulturát. Karajan állandó ingázásai a városok között a házasságába kerül.
  1942-ben, a II. világháború csúcspontján vette feleségül Anna Maria Sauest-et, akinek nagyszülei izraeliták voltak. 1944-re Karajan kegyvesztett lett, és Olaszországba menekült feleségével.
Karmesteri pályafutása a második világháború után teljesedett ki. 1948-ban vezényelte első ízben a Bécsi Filharmonikusokat (melynek 1955-től egészen 1989-ig állt az élén), és ebben az évben kezdett operát rendezni a milánói Scalában.
1956 és 1964 között a bécsi Staatsoper vezető karmestere, majd a Salzburgi Ünnepi Játékok teljhatalmú irányítója, emellett a milanói Scala vezető karnagya és a New York-i Filharmonikusok vendégkarmestere volt. 1969-ben létrehozta a Herbert von Karajan Alapítványt. 1985-ben a világ első karmestereként vezényelt istentiszteletet a Vatikánban, két évre rá – már betegségével küszködve – az újévi koncertet dirigálta Bécsben.
Sikereinek alapja a tökéletes mesterségbeli tudás, a fanatikus munkaszeretet és a tökéletességre való törekvés volt. Könyörtelen művészi igényessége nem ismert határt sem önmagával, sem a zenekarral, sem az énekesekkel szemben. Mindezzel számos súrlódást, kisebb-nagyobb konfliktust provokált – a sikersorozatot botrányok kísérték a Scalában, Salzburgban, Bécsben és a Berlini Filharmonikusok élén. Ez utóbbi zenekar maradt tevékenységének középpontjában, de a sorozatos viták megrontották a muzsikusok és Karajan kapcsolatát, ezért 1989 áprilisában lemondott berlini tisztségéről.
Nagyszerű formaérzékkel rendelkező, szuggesztív egyéniség volt. Operakarmesterként és koncert-dirigensként egyaránt a 20. század legkiválóbbjai közé tartozott. Interpretációjának pontosságáról és tárgyilagosságáról volt nevezetes, bár élete vége felé stílusa egyre személyesebbé vált. A körülötte dúló viharok során nem művészetét, hanem karakterét bírálták sokan: diktátori ösztönét, amely nem tűrt ellentmondást, s csak az alávetettséget viselte el másoktól.
Súlyos gerincműtétje után, hajlottan és megtörten is a dobogóra állt, az 1987-es bécsi újévi koncertjén a zenekar talán még éteribben szólalt meg pálcája intésére. Igazán Wagner birodalmában érezte otthon magát, de ugyanilyen átéléssel szólalt meg vezénylésével Beethoven és Mozart is. Az olasz opera szintén közel állt hozzá, Verdi, Mascagni és Leoncavallo műveit felejthetetlenül vezényelte.
Zenei hagyatéka rendkívül gazdag, több száz lemezt készített, melyek összesen 12 millió példányban keltek el. Egész sorozatokat, Beethoven szimfóniáit, Mozart- és Wagner-operákat ismételt meg, a tökéletességet hajszolva.  Herbert von Karajan neve elválaszthatatlanul összefonódik Salzburg városával. Salzburgban született és évtizedeken át formálója és meghatározója volt a Mozart - város kulturális életének.
 Halála után az utolsó „abszolutista uralkodónak” nevezték.
1967-ben hívta életre a Salzburgi Húsvéti Játékokat, amelyet egészen haláláig irányított: minden év tavaszán új operaprodukciót állított színpadra a Berlini Filharmonikusok közreműködésével. Karajan vezetése alatt a Salzburgi Ünnepi Játékok rendezvénysorozata egyre nemzetközibbé lett. A korábbi évtizedekben túlnyomórészt a Wiener Staatsoper (Bécsi Állami Opera) együttese uralta a fesztivált, Karajan azonban a világ legkülönbözőbb pontjairól – Milánótól New Yorkig - híres operák neves művészeit csábította Salzburgba, ezzel egyfajta különleges világsztár parádét teremtve. Ez a külföldi nézők érdeklődését is tovább növelte.
A híres karnagy nemcsak a zenei életre volt páratlanul intenzív hatással, nagyban hozzájárult a zenei dokumentáció fejlődéséhez is. Életének utolsó éveiben óriási érdeklődéssel és tettvággyal dolgozott fel, tárolt és dokumentált számtalan zenei remekművet – többnyire saját művészeti vezetése alatt. Karajannak nagy jelentősége volt a CD-k kifejlesztésében. Úttörő szerepet vállalt e technológia és a formátum népszerűsítésében. A hagyomány szerint az eredetileg 60 perces műsoridőre tervezett compact disc-eket 74 percre bővítették – mindezt azért, hogy a Karajan által vezényelt Beethoven IX. szimfónia ráférjen egy lemezre.
 Karajan hosszú éveken át élt a Salzburggal határos Anif nevű kisvárosban, itt található a sírja is, ahová rajongók tömegei zarándokolnak a világ minden részéről.
 

Albinoni: Adagio
(g-moll)
Rossini: Olasz nő Algírban - nyitány
Verdi: Szicíliai vecsernye - nyitány Mendelssohn: Hebridák - nyitány
Csajkovszkij: "1812" - nyitány Mendelssohn: e-moll hegedűverseny
Csajkovszkij: VI. h-moll (Patetikus) szimfónia Grieg: a-moll zongoraverseny
Liszt: Les Preludes - szimfonikus költemény Smetana: Moldva - szimfonikus költemény
R. Strauss: Don Quijote - szimfonikus költemény R. Strauss: Till Eulenspiegel - szimfonikus költemény

 

Menühöz                                                                 Tovább